Volt nekem sok esztendő előtt Pesten átutaztomban egy különös álmom; ha szabad, elmondom. „Messze távolban számos nagy tekintetű, vénnél-vénebb urak, kiken hószín szakál lengett, az akkor élőknek egy vasládát látszottak kijelelni, s öket kéróleg s fenyegetőleg arra birni, hogy az abban rejtező kincset egész elszánással s férfiui állhatatossággal védjék. Állottak a hiv szó- és tanácsfogadók hosszú időkig a láda mellett, s bajnoki mód védelmezek, - sok el is veszett miatta; - mig azonban a rozsda rágni kezdé a ládát, s ök éheztek, fáztak, sokat szenvedtek, fanyarogtak mellette, s csak kevesen használhaták a vén láda oldalát garádkép.
Szivszorongva szántam szegényeket, s mennyire álomba merülten okoskodhatni, úgy emlékezem, megszólitni kivántam Öket: „vennék ki a ládában hiába heverő kincset, s adnák kamatra, mert - - - - « midőn egy mennyei fény minden szót elolvasztott számban, és szent rettegést ragyogó méltósággal az idök szelleme, - s gondold esak, magyar ruhában - a kincset őrzö számtalanok közibe lépett, s felnyitá a vasládát, melyben semmi sem volt egy kis kéziraton kivül, s mondá : „kik benneteket annyi sanyarúsag-tűrésre kárhoztattak: a régi tudatlanság s megőszült előitéletek atyái, nagyatyái, szépapái s harmad, negyed apái s a t. voltak, tekintsetek most valódi kinese-tekre, solvasa:
„A magyar egy gyermek nép, most semmi, de minden lehet, mert lelki s testi erö rejtezik fiatal keblében. Minden lehet, ha át akarja látni, hogy semmi. Csak két ellensége van, az előítélet s elbizottság. Szép jövendő varja, ha -
Itt egy a magyar fővárosban ablakom előtt sárban elakadt német furmán tüdeit-fárasztó lovaira-kiáltozásával felébreszte, - - - - s akaratom ellen is napestig feudalis alkotmányunk jutott eszembe.