Mint minden az ég alatt, csak bizonyos magasságig hatolhat fel, s azután lefelé fordul, úgy mi is bizonyos időben elérjük legfényesebb zenitünket, s onnan megint lefelé kell gördülnünk a sír nadírjáig. Azon mindennap hallott szójárás, hogy „akkor ő még iskolába járt, midőn én már Ezredes, Ítélőmester, Alispán stb. voltam, s most ő akar tanítani bennünket és több efféle gondolat”, okos ember szájában nem jól hangzik.
Mert ha való igaz lenne, hogy csak az idő fejtheti ki a legnagyobb tökéletességre az emberi agyvelőt, akkor úgy azoké a legöregebb embereké volna a bölcsesség, akik, mint tudjuk, gyarló természetünk szerint végnapjaikban megint szinte gyermekkorba térnek vissza.