Hadd térjek rá az ingyen ebéd mítoszára. Arra a hitre, hogy a kormány valamilyen módon tud pénzt költeni úgy, hogy az senkinek ne legyen költsége. Ez eszembe juttatja azt a humoros mondást, melyet Frederic Bastiat nevű francia közgazdász 150 évvel ezelőtt tett: A kormányzat az a fikció, amelyben mindenki azt hiszi, hogy mindenki más rovására tud majd élni. Ez az ingyenes ebéd mítosza. Az a mítosz, hogy a kormány valamilyen módon tud árukat és szolgáltatásokat biztosítani, illetve pénzt költeni úgy, hogy az senkinek ne kerüljön semmibe. Ez a mítosz két specifikus formában szeret testet ölteni. Az első az a hiedelem, hogy valamilyen módon megadóztatható egy vállalkozás anélkül, hogy a fogyasztók, a munkavállalók vagy a tulajdonosok fizetnének érte. Mintha az üzlet egy nagy bőségszaru lenne, amit költség nélkül lehet adóztatni. A második forma pedig az a hiedelem, hogy pénzt lehet teremteni költség nélkül. Ha beindítod a nyomdát, ha előállítod azokat a zöldhasúkat, akkor emberek gazdagabbakká válhatnak anélkül, hogy bárki is szegényebb lenne.
Elemezzük egy kicsit az első hiedelmet. Meg lehet adóztatni egy vállalkozást egyáltalán? Mi is egy vállalkozás valójában? A vállalkozás nem egy létező dolog. Emberek léteznek. Csak az emberek fizethetnek adót. Meg tudom adóztatni ezt a padlót? Meg tudom adóztatni ezt az épületet? Az épület nem tud adót fizetni, csak az emberek. Tehát, amikor az úgynevezett vállalkozások adójáról beszélünk, azt valakinek meg kell fizetnie. Vagy a részvényes fizeti, vagy az ügyfél fizeti, vagy a dolgozó fizeti. Máshonnan nem származhat. Valakinek fizetnie kell, és mégis újra és újra hallani az állítást: "Ó, nem szabad a magánszemélyek adóját emelni, hanem a vállalkozások adóját." A társadalombiztosítás jelenlegi vitája kapcsán ugyanez a fikció merül fel. Van az a fikció, hogy a társadalombiztosítási adó fele a magánszemélyt, fele a munkáltatót terheli, hogy a magánszemély csak 5,75 százalékot fizet, a munkáltató pedig ugyanannyit. Ez butaság. Ez a könyvelés; ez nem közgazdaságtan, ez nem a valóság. A munkáltató által fizetett rész a bérköltség része. Ha egy munkáltató mérlegeli, hogy megéri-e további munkavállalót felvenni, akkor nem csak azt kell figyelembe vennie, hogy mit fizet a munkavállalónak, hanem azt is, hogy milyen többletadót kell fizetnie a kormánynak. Ebből logikusan következik, hogy az úgynevezett munkáltatói adót is a munkavállaló fizeti. Ez az általános közgazdasági érvelésből mindig is egyértelmű volt, de empirikus teszteknek is alávetettük. A washingtoni Brookings Institution-ból származó, pár éve megjelent könyv is empirikusan bizonyította, hogy a munkáltatót terhelő adót valóban a munkavállaló fizette, azt a munkavállalóra hárították.
Tehát a vállalkozások nem fizetnek adót, és ennek ellenére napjainkban a Kongresszus gőzerővel a társadalombiztosítás problémájának orvoslásán dolgozik, úgy hogy az adó nagyobb hányadát rója ki a vállalkozásokra azon állítólagos indokok alapján, hogy kímélje a dolgozót. Nincs ilyen hatása. Ez csak csökkenti az ösztönzést arra, hogy embereket alkalmazzanak. Nagyon fontos megérteni a következőt. Ha a vállalati nyereség megadóztatását nézzük, akkor különbséget kell tenni aközött, hogy ki írja ki a csekket, és ki viseli alapvetően a költségeket. Könnyen előfordulhat, hogy egy társaság tisztviselője írja ki a csekket az úgynevezett nyereségadóról. Ő írja ki a csekket, de ki fizeti ki? Ő nem fizeti. Ez a tisztviselő szerény jövedelmet kereshet; lehet, hogy tízmillió dolláros csekket ír, de ez nem a zsebéből jön. Honnan ez a tízmillió dollár? A vállalkozás által eladott árukból és szolgáltatásokból származó bevételből. És így tízmillió dollárral kevesebb áll rendelkezésre akár az árak csökkentésére, akár az osztalék kifizetésére, vagy a munkabérekre. Az adót az emberek viselik. Emiatt én magam mindig is határozottan a társasági adó teljes eltörlése mellett álltam, mert így nyilvánvalóvá válik mindenki számára, hogy embereket adóztatunk meg valójában. Ami pedig a pénz mennyiségét illeti, nyomtathatnak-e pénzt költség nélkül? Egyáltalán nem, ez egyszerűen egy másik adózási forma. Ha pénzt nyomtatunk, az embereknek több pénzük lesz elkölteni. De ha több pénzt költenek ugyanannyi árura, akkor az árak emelkednek, és gyakorlatilag mindenki adót fizet az infláción keresztül. Ez megint csak egy adózási forma.