Hogy megértsük az infláció okát, először fel kell ismernünk, hogy az mindig és mindenhol egy monetáris jelenség. Mindig a túl sok pénz jelensége. Amikor pénz mennyisége gyorsabban növekedik, mint ahogy az áruk és szolgáltatások kibocsátása növekszik.
Továbbá azt is fel kell ismernünk, hogy modern korunkban a kormányaink szabályozzák a pénz mennyiségét. Ebből kifolyólag az infláció Washingtonban keletkezik, és sehol másutt.
Természetesen egyik kormány sem szeret felelősséget vállalni a rossz dolgokért, ahogy egyikünk sem. Mindannyian emberek vagyunk. Ha valami rossz történik, az nem a mi hibánk. A kormány pedig ugyanígy jár, tehát nem vállal felelősséget az inflációért.
Ha hallgatod az embereket Washingtonban, azt mondják neked, hogy az inflációt kapzsi üzletemberek, vagy a fojtogató szakszervezetek, vagy költekező fogyasztók, esetleg talán azok a szörnyű arab sejkek, akik ezt produkálják. Persze, az üzletemberek kapzsiak. De ki nem az közülünk? A szakszervezetek követelőzőek. De ki nem az közülünk? És kétségtelen, hogy a fogyasztó hajlamos pazarolni. Legalábbis mindenki szereti ezt gondolni a párjáról.
De valójában egyikük sem termel inflációt azon nagyon egyszerű oknál fogva, hogy sem az üzletembereknek, sem a szakszervezetnek, sem a háziasszonynak nincs a pincéjében nyomda, amelyen előállíthatná azokat a zöld papírlapokat, amelyeket pénznek hívunk. Csak Washingtonban van ilyen nyomda, és ezért csak Washington képes inflációt produkálni.
Ha hallgatsz a kommunista világ embereire, azt fogják mondani, hogy az infláció kapitalista jelenség. Ez nem igaz. Ha ma Európát nézzük, az egyik leggyorsabb inflációs ráta Európában Jugoszláviában volt, amely kommunista ország. Az egyik leglassabb inflációs ráta Svájcban volt, amely kapitalista ország. Tehát az infláció nem kapitalista jelenség, de nem is kommunista jelenség.
Bár Svájcban alacsony az infláció, akkor az Egyesült Királyságban az elmúlt években évi 20-25 százalékos inflációt értek el. Olaszországban is ma ilyen nagyságrendű az infláció. Az infláció nem kapitalista jelenség, nem kommunista jelenség, hanem nyomdajelenség.
De azzal, hogy azt mondjuk, hogy az infláció egy nyomdajelenség és a pénz túlzott mennyisége okozza, még mindig csak a probléma elején vagyunk. Ez ugyanis önmagában nem magyarázat. Fel kell tennünk a kérdést: miért van az, hogy a pénz mennyisége túl gyorsan nő?
Alapvetően három okot látok manapság amiért inflációt tapasztalunk. Az első és messze a legfontosabb: a kormányzati kiadások fedezése. Persze, mondhatnám ezt hogy a kormányzat teszi, de ez hibás volna. Nem kormány az okozója. Önök azok, én vagyok, mi polgárok vagyunk az okai.
Mert következőt mondjuk a washingtoni embereinknek, kongresszusi képviselőknek, szenátorainknak stb: „Azt akarjuk, hogy több pénzt költsetek ránk, de azt nem akarjuk, hogy adót vessetek ki ránk. Ó, nem! Adóból nem kérünk Költs többet, és lehetőleg adóztass kevesebbet".
Az igazság az, hogy az egyiket a másik nélkül nem lehet megcsinálni. Az amerikai nép valódi adója az, amit a kormány költ. Ha a kormány 450 milliárd dollárt költ, és csak 400 milliárd dollár adót szed be, akkor ki fizeti azt a másik 50 milliárd dollárt? Önök fizetik, én is fizetem, és az egyik módja annak, ahogy mi ezt fizetjük, az egy adó, amelyet inflációnak nevezünk.
Az infláció ebből a szempontból az adózás egyik formája. Ha a kormány többet költ, mint amennyit adót bevesz, akkor a különbözetet vagy pénznyomtatással vagy a kölcsönökkel kell fedeznie. A pénznyomtatás nagyon vonzó eszköz, mert az infláció a kongresszusban vagy a szenátusban ülő ember szempontjából egy csodálatos adó. Nem kell rá szavaznia. Ismertél már olyan kongresszusi képviselőt, aki felállt és azt mondta: "Amellett szavazok, hogy jövőre 10 százalékos infláció formájában adót vessenek ki"? Nincs ilyen.
Az infláció olyan adó, amelyet képviselet nélkül vetnek ki, és amelyre senkinek sem kell szavaznia. És persze ez egy csodálatos adó egy olyan kongresszusi képviselő szemszögéből, aki megpróbál megfelelni a választói azon igényeinek, hogy többet költsenek.