Az egyenlő jogoknak azért is van jelentősége, mert az emberek nem egyenlők ízlésben, értékekben, képességekben. Éppen azért, mert az emberek nem egyenlők, ki kell hangsúlyozni, hogy az embereknek joga van az élethez, a szabadsághoz és a boldogság kereséséhez. Mivel az emberek nem egyenlők és különbözők, mindenki más területen látja a boldogságát. Mindenkinek mások lesznek az értékei; más dolgokat tart magasra. És ha mindenkit külön-külön célként kell kezelnünk önmagában - alapvetően szükséges, hogy lehetőséget kapjon ezeknek a különbségeknek a követésére és a saját ízléseinek, értékeinek kielégítésére, és ne valaki másénak. Az egyenlőség ebben az értelemben - hogy jogok egyenlősége, személyes egyenlőség - az emberi szabadság lehetővé tételének előfeltétele. Ez az eredeti, úgy hiszem, és a legfontosabb értelemben vett egyenlőség. De van két másik értelem, amit adtak neki, és amire figyelmet kell fordítani. A második, az egyenlőség leggyakrabban vitatott értelme az esélyegyenlőség fogalma. Mindannyian hozzászoktunk ahhoz, hogy azt mondjuk: "Nos, természetesen az emberek nem egyenlők, de igazságos versenyben kell futniuk. Az embereknek esélyegyenlőséget kell kapniuk."
Most, szó szerinti értelemben - ez éppen olyan lehetetlen, mint a fizikai, genetikai egyenlőség. Ha van egy gyermekem, aki látással született, és egy másik, aki vakon született, akkor mit is jelenthet az, hogy nekik egyenlő esélyük lesz? Az esélyeik nem egyenlők. Vannak gyermekek, akik az Amerikai Egyesült Államokban születtek, egy nagyszerű, gazdag országban, sok lehetőséggel. Vannak gyermekek, akik, mondjuk, Indiában, vagy Kínában, vagy Oroszországban, vagy a világ egy tucat más helyén születtek. Mit is jelenthet az, hogy az esélyeik egyenlők?
Egyetlen országon belül is vannak olyan szerencsés gyerekek, akiknek olyan szülőik vannak, akik törődnek velük, kultúrális és értelmi háttérrel, iskolázással és oktatással látják el őket. Más gyerekek olyan szerencsétlenül születnek, hogy nincs meg ugyanez a minőségű szülői háttér. Nincs mód arra, hogy szó szerinti értelemben esélyegyenlőséget teremtsünk, mégis, a fogalomnak van jelentése és fontossága. Amit valójában érteni akarunk vele, úgy hiszem, nem az, hogy az embereknek egyenlő esélyeik legyenek, mert ez lehetetlen.
Amit valójában érteni akarunk, az valami más. Ez az ötlet legjobban a francia kifejezéssel fejezhető ki, ami a francia forradalom idején vált közismertté. Ez lefordítva annyit tesz "a pálya nyitva áll a tehetségek előtt." Az az elképzelés, hogy minden pályának (karriernek) nyitva kell állnia minden egyes egyén előtt, akinek megvan a tehetsége, a képessége, és az a szerencse, hogy olyan neveltetést kapott, ami alkalmassá teszi rá. Az esélyegyenlőségnek ebben az értelemben az a jelentése, hogy ne legyenek önkényes akadályok, amelyek megakadályozzák az embereket abban, hogy azokat a pályákat, pozíciókat és lehetőségeket érjék el, amelyekre a képességük, kapacitásuk és ízlésük alapján alkalmasak. Ebben az értelemben az esélyegyenlőség szintén a szabadság szükséges feltétele; ne legyenek önkényes akadályok, amelyek megakadályozzák az embereket képességeik kibontakoztatásában. De térjünk át az egyenlőség harmadik értelmezésébe, amely ma a leggyakrabban használt. Ez pedig az eredmények avagy a kimenetelek egyenlősége. Ezt értik az emberek, amikor azt mondják, hogy olyan társadalmat szeretnének, ahol kevesebb a jövedelmi egyenlőtlenség, ahol a vagyon és az elérhető áruk és szolgáltatások közötti különbségek minimalizáltak. Namármost, az eredmények egyenlősége nyilvánvalóan ellentmond és ellentétes az általam az imént említett esélyegyenlőséggel.